kedd, április 13, 2010

Kecskeköröm futóverseny május 1-én a tihanyi kecskeköröm ünnepen


Újabb „futó” - lépés Tihany turizmusáért
II. Kecskeköröm futóverseny
május 1-én a tihanyi kecskeköröm ünnepen

A hagyományosnak mondható tavaszi szezonnyitó Kecskeköröm ünnep 2009-ben újabb programelemmel bővült. A Tihany turizmusáért dolgozó egyesület és az Aktív Balaton csapat új célközönséget szólított meg. A jó elgondolás és annak megvalósításhoz szükséges szorgalmas munka egy jó hangulatú, színvonalas terepfutóversenyt eredményezett.

A versenyzők, akik nyugodtan mondhatjuk, hogy az ország minden pontjáról érkeztek, az erőnlétükre és felkészültségükre hagyatkozva két táv, az 5,2km és 10,5km közül választhattak.

2010-ben, sokak észrevételére hallgatva, idén a versenyt egy új programrésszel egészítjük ki, egy Belső-tó parti bemelegítő futással, ami nem több mint 2km. Itt azok is indulhatnak, akik nem neveztek a hosszabb távokra. A futóversenyen tihanyi futók rendkívüli kedvezménnyel nevezhetnek!
Az első helyezettek Tihanyi Vendéglátók felajánlásai jóvoltából két személyes éttermi meghívást kapnak.

Ezúton köszönjük a verseny támogatóinak a felajánlásokat!
Támogatóink: Tihany Önkormányzat, Régi Idők Udvara Skanzen Étterem, Tűzkert Étterem, Tihanyi Szabadidő Park, Oázis Étterem, Paraszt Udvar Étterem, Fogas Csárda, Péntek Cukrászda, Bakos Péter, Tihany Turizmusáért Egyesület, Balaton-felvidéki Aktív Szabadidő Egyesület, Veszprém Megyei Sport Hivatal, Éltető Balaton-felvidékért Egyesület.

A versenyre előnevezni lehet a Tihanyi futóversenyek honlapon letölthető nevezési lappal és a helyszínen 7:00-től 9:30-ig.
Bemelegítő futás rajtja: 9:30
5,2 km és 10,5km rajtja 10:00